A mai posztban még mélyebbre merülünk az implantátumok világában, és a tervezés szempontjait fogjuk sorra venni. Hiszen az implanátum sikere nem elsősorban a sebészi megvalósításon, hanem az implantátumra kerülő fogpótláson múlik!

Szó volt már arról, hogy miért szeretjük a fogászati implantátumokat, miből vannak, meddig tartanak. Tudjuk, hogy nagy múltra tekintenek vissza – a ma használt csavar implantátumok már 50 éve megjelentek – és nagy jövő áll előttük. A piaci verseny és a tömeggyártás örvendetes hatása, hogy a fogászati implantátumok ára egyre versenyképesebb a hagyományos pótlásokkal. Napjainkban az implantátumot kevésbé invaziv – tehát a szervezetre kevésbé káros – beavatkozásnak tekintjük, mint a szomszédos fogak lecsiszolását és híd készítését. Az sem elhanyagolható szempont, hogy egyre több remek szakember dolgozik az implantológia területén, és az implantációs műtétek a legbiztonságosabb szájsebészeti beavatkozások közé tartoznak.

Egy fog, egy implantátum?

Az implantátumot műgyökérnek is nevezzük, mert ugyanazt a feladatot látja el, mint egy saját fog gyökere: az állcsonthoz rögzíti a rá helyezett pótlást. A legrégebbi tervezési iskola ebből indult ki: a beültetett implantátumok felülete legyen egyenes arányban a pótlandó fogak gyökérfelszínével. Ezek alapján a legjobb, ha sok, nagy implantátum kerül behelyezésre. Ideális esetben minden hiányzó fogat egy-egy implantátummal kellene pótolni. Ennek az „oldschool” módszernek nyilvánvaló előnye, hogy nagyon túlbiztosított a rendszer, és a „minél több, annál jobb” elv az élet sok területén bizonyított. Két óriási hátránya van azonban. Az első a magas költség. Könnyen kiszámolható, hogy egy alsó-felső teljes fogpótlás ilyen módon lkészítve egy prémium új autó árában mozog hazánkban. Tőlünk nyugatabbra még borsosabb árakkal lehet számolni. Ezt nem mindenki engedheti meg magának. A másik nagy probléma, hogy igen masszív csontállományra van szükség hozzá, mert a sok implantátumot valaminek meg is kell tartania. Régi implantológiai megfigyelés, hogy akinek pénze lenne, annak csontja nincs, és fordítva…

Összekössük a fogat és az implantátumot?

Másik régi elképzelés, hogy az implantátumokat érdemes saját, lehetőleg élő fogakkal összekötni. Ez a – már megdőlt – tervezési elv abból indult ki, hogy az implantátum nem élő dolog, nem fáj, ezért előfordulhat, hogy akaratlanul is túlterheled. Ez ellen akarták „biztosítékként” beépíteni a saját fogakat a fogpótlásba. A gyakorlat nem igazolta ezt a felvetést, mert az implantátumok túlterhelését általában a hibás tervezés okozza. Ahhoz, hogy egy jól méretezett implantátumot túlterheljél, nagyon extrém dolgokra kell vetemedned, ilyesmit a saját fogaiddal sem szabad megtenni. Ma úgy tartjuk, hogy ahol csak lehetséges, külön pótlást célszerű készíteni a saját fogakra és az implantátumokra. Ennek egyik oka, hogy az implantátum mereven rögzül az állcsontban, a saját fogadnak viszont van egy kis rugalmassága. Ha egy híd egyik vége ilyen, a másik meg olyan, annak könnyen törés lehet a vége. A másik oka pedig, hogy ha összekötjük a fogat és az implantátumot, akkor a sorsukat is „összekötjük”. Te sem szeretnéd, hogy a szép új hidadat egy fájós fog miatt kelljen szétvágni.

Tehetünk egy implantátumra két fogat?

Sajnos nem. Az implantátumok nagy terhelést is elviselnek, majdnem úgy lehet rájuk tekinteni, mintha a saját fogad lenne. De éppen úgy, mint saját fogak esetében, az oldalirányú, döntögető terhelés az implantátumoknál is kerülendő! Ha az implantátumra még egy fogat „ráakaasztunk”, azzal jelentős billentő hatást érünk el, ami előbb-utóbb bajt fog okozni. Vagy a fej, vagy a híd, vagy maga az implantátum fog eltörni, de az is lehet, hogy a csont fog mellette hamar felszívódni.

Mégis mennyi az annyi?

Az implantátumok ajánlott darabszámát a szakirodalmoban sokszor vizsgálták, és azt lehet mondani, hogy megfelelő tervezés esetén egyre kevesebb implantátummal is lehetünk sikeresek. Az „ökölszabály” az, hogy felső állcsonton 8, alsó állcsonton 6 implantátumra már kompromisszummentes teljes rögzített pótlás – magyarul körhíd – készíthető. A különbség oka, hogy szinte mindenkinek gyengébb a csontozata a felső állcsonton, így a több implantátum a jobb teherelosztást biztosítja.

Hogy lehet kevesebb implantátummal dolgozni?

Az egyik bevett módszer, hogy a tervezett fogak számát csökkentjük. Elfogadható kompromisszum, hogy csak a 6-osig (első rágófogig) készítünk pótlást. Ami ennél hátrább volna, úgysem látszik, és a rágásnál hamar megszokható a „hiánya”. Az így lerövidített fogpótlás értelem szerűen kevesebb implantátummal is beéri. Újabban nagy divat az „all-on-four” magyarul „mindent a négyre” fogsor. Mint a neve is mutatja, itt az egész pótlást négy implantátum viseli. Ez a leggazdaságosabb teljes, fix fogpótlás napjainkban.

Minél nagyobb annál jobb?

Az implantológia hőskorában a pótlandó fog eredeti gyökérfelsznét vették alapul, ez alapján választottak implantátumot. Néha az is előfordult, hogy egyetlen rágófogat két implantátummal pótoltak, hiszen egészen hatalmas gyökérfelszíne tud lenni egy 3 gyökerű 6-osnak. Mára ez a hozzáállás megváltozott. Az óriás implantátum ugyanis azt is jelenti, hogy nagyon sok csontot kell feláldozni érte! A modern implantológiában a csont értékét nem lehet túlbecsülni! Sok-sok klinikai vizsgálat bizonyítja, hogy a csont mennyisége és minősége sokkal fontosabb, mint az implantátum mérete.

És a mini implantátum?

Az előző gondolatot továbbgördítve eljutunk a mini implantátumok világába. Ezek egyszerűbb felépítésűek hagyományos társaiknál, és nagyon vékonyak, így könnyen behelyezhetők szinte bárhova. Ma még csak kivehető pótlások „stabilizálására” tartjuk őket elegendőnek, de ki tudja, mit hoz a jövő J

Remélem nem volt túl elrettentő ez a mélyvízi merülés az implantológia tengerébe! A szájsebészek kezében csodás lehetőség az implanátumok használata, de sosem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a betegek többsége valójában nem implantátumot, hanem fogpótlást szeretne!

Forrás:fogasvalsz.hu

Fontos számunkra a visszajelzés, ezért is szeretnénk ha kitöltené kérdőívünket.